Biztosítási szótár - Biztosítási szótár
Utolsó módosítás: 2022.01.25

Kössön balesetbiztosítást!



Tisztelt Látogató!

Az alábbi biztosítási szakszótár egyetlen célja, hogy ügyfeleink, illetve honlapunk látogatói számára könnyebben érthetővé tegyen egyes biztosítás-szakmai kifejezéseket, lehetőség szerint segítse a biztosítás fogalmainak megértését. A szótár a biztosítási terület egészét igyekszik átfogni, ebből adódóan nem vállalkozik arra, hogy konkrét biztosítási szabályokat rögzítsen. Bár a szótár igyekszik a legjobb szakmai színvonal elérésére, de a meghatározások az Eurorisk Kft. adott tárgybani véleményének tekinthetők.

 

A - B - C - D - E - F - G - H - I - J - K - L - M - N - O - P - R - S - T - U - V - Z
A
Abszolút önrészesedés:
levonásos önrészesedés, amelynek mértékét százalékban, vagy összegben (vagy mindkettőben) határozzák meg. Ha a kár összege az önrész összegét nem éri el, a biztosító nem térít. Ha a kár összege nagyobb, mint az önrészesedés összege, a teljes kár meghatározott százalékát vagy a meghatározott önrészesedés összegét a kárból levonják, azt a biztosított maga viseli.
Adatrögzítés:
Az ajánlatok és kapcsolódó iratok, a szerződéssel kapcsolatosan összefüggő állományváltozási, szolgáltatási igények, valamint a manuális díjkönyveléssel kapcsolatos tevékenységek számítógépes nyilvántartásba történő felvitele.
Adóigazolás:
az adókedvezmény körébe tartozó és érvényben lévő biztosítási szerződések adott évben befolyt díjairól a biztosító adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolást ad ki a tárgyévet követő január hó 31. napjáig a mindenkori Art. és Szja szabályozásnak megfelelő módon és formában.
Ág:
(biztosítási ág) a biztosítások kockázati ismérvek szerinti csoportosítása. Két ága van: a (nem-életbiztosítás) és az (életbiztosítás). Elterjedt angol nyelvű elnevezésük (non-life) illetőleg (life).
Ágazat:
(biztosítási ágazat) a (biztosítási ág)-on belül az azonos vagy hasonló kockázatok csoportja. (Pl. a nem-életbiztosítási ágon belüli ágazat a gépjármű-biztosítás)
Ajánlat:
a biztosítási igényt megfogalmazó és a szerződéskötésre irányuló egyoldalú írásbeli nyilatkozat. Az ajánlatot jogi értelemben nem a biztosító teszi, hanem a biztosítási védelmet igénylő szerződő (a védelem a biztosítottra vonatkozik). Az ajánlat még nem szerződés; kétoldalú megállapodássá akkor válik, ha azt a biztosító elfogadja. (szerződés létrejötte)
Ajánlati mellékletek (pl. egészségi nyilatkozat, állapotlap):
a szerződés megkötéséhez szükséges kiegészítő információkat tartalmazó nyomtatványok, bizonylatok.
Ajánlattétel:
a biztosítás megkötésének kezdeményezése az ügyfél (szerződő, biztosított) által, az ajánlat kitöltésével és aláírásával.
Akaraton kívüliség:
a biztosítási baleset-fogalom lényeges fogalmi eleme. Azt jelenti, hogy a biztosított akarat-elhatározása és a bekövetkezett (biztosítási esemény) között nincs ok-okozati összefüggés.
Aktív viszontbiztosítás:
más biztosító kockázatainak biztonságos kezelése (viszont)biztosításba vétele, a kockázatok (egy részének) átvállalása. Különösen a nagy összegű, illetve katasztrófakárok kezelésére szolgál. Loro viszontbiztosításnak is nevezik.
Aktuális biztosítási összeg:
a biztosítási szerződésben rögzített kezdeti biztosítási összeg emelve az ügyfél által választott díjemelési lehetőségek és a többlethozam-visszatérítésből való részesedés révén járó összegnövekményekkel. (Unit linked biztosítás esetén az ügyfél is kezdeményezheti a biztosítási összeg változását.)
Aktuárius:
biztosítási matematikusi feladatokat is ellátó, kiemelt felelősségű szakember a biztosítóintézet apparátusában. Feladata különösen a kockázatarányos díjak kiszámítása, illetőleg a biztonságos működéshez szükséges matematikai feladatok (tartalékolás) elvégzése.
Akvizíció:
a biztosítások megkötésére irányuló üzleti tevékenység.
Alapbiztosítás:
a szabályzatokban rögzített kockázatokat tartalmazó biztosítási alapszerződés, amelyhez (kiegészítő biztosítás)-ok is köthetők.
Alkusz:
(bróker) az ügyfél megbízásából jár el, előkészíti a biztosítási szerződés megkötését, tevékenysége kiterjedhet - az ügyfél képviseletében – a szerződés megkötésére, a megbízó igényeinek érvényesítésében történő közreműködésre. A biztosító ez irányú hozzájárulása esetén, az ügyfél megbízásából az alkusz jogosult a biztosítási díj átvételére, valamint a biztosító hozzájárulása vagy az ügyfél felhatalmazása alapján a kockázat felmérésében, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek teljesítésében és lebonyolításában való közreműködésre.
All risks:
“minden kockázatra” kiterjedő biztosítás. A szerződés nem a (biztosítási esemény)-eket, hanem csak a (kizárás)-okat tartalmazza. A biztosító minden olyan kárt megtérít, amelyet nem zár ki. Általában az ipari vagyon a szállítmány-, illetőleg az építési-szerelési biztosítások, újabban a lakásbiztosítások körében alkalmazott kockázatviselési forma.
Állampapír:
az államadósságot, illetőleg annak egy részét megtestesítő, a deficit finanszírozására kibocsátott értékpapír. Gyakorlatilag kockázatmentes befektetés, ezért a hatékony piacokon a legkisebb hozamot garantálja. Magyarországon a sajátos állami finanszírozási rendszer miatt egyelőre fordított helyzet áll fent. A biztosítók befektetései nagyrészt az állampapírpiacon realizálódnak.
Állomány:
a biztosító egyidejűleg érvényes biztosítási szerződéseinek összessége.
Állomány-átruházás:
jogi aktus, amelynek eredményeként az egyik biztosító egy másik biztosítónak adja át az állományát vagy annak egy részét. A kötelezettségek a továbbiakban az átvevő biztosítót terhelik, de a jogosultságok is megilletik. Az állomány-átruházáshoz a (MNB) engedélye szükséges, azonban erről az érintett ügyfeleket is értesíteni kell.
Állománydíj:
egy adott időszakban érvényes biztosítások egy biztosítási időszakra vonatkozó díja a biztosító statisztikáiban.
Általános felelősségbiztosítás:
a biztosító átvállalja, – a biztosítottat a szerződésben meghatározott minőségében (pl. lakásbiztosításnál, mint az ingatlan tulajdonosa) terhelő -, azon kártérítési kötelezettségeket, melyekért a magyar jog szerint a biztosított köteles helytállni.
Általános szerződési feltételek (ÁSZF):
az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója (a biztosító) több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.
Alulbiztosítás:
ha a vagyontárgy valóságos értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, következmény: a (pro rata) kártérítés. A (preimer risque) biztosításoknál nem jöhet szóba a pro-ráta alkalmazása.
Antiszelekció:
ellenkiválasztás. A személyek azon törekvése, hogy a biztosan vagy nagy valószínűséggel bekövetkező kockázataikra – azok eltitkolásával – keressenek biztosítási fedezetet. Ez a törekvés általában a (közlési kötelezettség) megsértésével jár együtt.
Aránylagos kártérítés:
lsd: (pro rata)
Átdolgozás:
folyamatos kockázatviselést garantáló szerződéskötési megoldás, amelynek során a régi szerződés – közös megegyezéssel – megszűnik, az új pedig – ezzel egy időben – hatályba lép. Két különböző, eltérő azonosítójú szerződésről van szó, és a megoldás különbözik a (szerződésmódosítás)-tól.
Átlagkár:
(üzletág)-on belül az összes kifizetett kár és a bekövetkezett (biztosítási esemény)-ek hányadosa.
AUDATEX:
Németországban kifejlesztett számítástechnikai program a gépjárműkárok, javítási költségek egységes megállapítására, illetőleg becslésére.
Autoszelekció:
önkiválasztás. A személyek azon törekvése, hogy fokozott veszélyeztetettségük, vagy veszélyérzetük esetén mihamarabb, és minél teljesebb körű biztosítási védelmet teremtsenek maguknak. Az ilyen igény természetes és méltányolható, nem úgy, mint az (antiszelekció).
Avultatás:
a vagyontárgyak (pl. ingóságok, épületek, gépjárművek) értékének az időmúlás, illetőleg a fokozatos elhasználódás miatti csökkenése; mértékét százalékban határozzák meg. Ha pl. egy gépjármű – – a kár időpontjában – 70%-os műszaki állapotú, és totálkárt szenved, a károsult az újkori érték 70%-ára tarthat igényt. A fennmaradó 30% az avultatás mértéke, amelyet a tulajdonosnak kell viselnie. (kármegosztás)
B
Baleset:
a biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő külső ok, amely vagyoni károsodást, személysérülést, betegséget, munkaképtelenséget, rokkantságot vagy halált okoz.
Baleset-biztosítás:
balesetbiztosítási szerződés alapján a biztosító különösen a biztosított baleset miatt bekövetkező halála, egészségkárosodása vagy rokkantsága esetére a szerződésben meghatározott biztosítási összeg vagy járadék fizetésére, vagy a szerződésben meghatározott egyéb szolgáltatásra vállal kötelezettséget.
BBP-biztosítás:
külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A legtöbb ilyen módozat ezen túlmenően tartalmaz különböző segítségnyújtási (assistance) szolgáltatást is. Pl. az igazolvány (kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos – sürgős szükség esetén – a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.
Befektetéshez kötött életbiztosítás (unit linked):
az életbiztosítási termékek új generációja, amely a vegyes életbiztosítások által nyújtott szolgáltatásokat ötvözi a befektetési alapok által kínált lehetőségekkel. A szerződő által befizetett díjakat a biztosító, a szerződő által kiválasztott befektetési alapokba fekteti, a lejáratkori kifizetés mértékét ezen alapok hozama határozza meg. A szerződő a tartam során igény szerint átcsoportosíthatja megtakarítását és jövőbeni befizetéseit a felkínált alapok között.
Befektetési hozam:
a díjtartalékokat a biztosító a pénzpiacon befekteti, és abból hozamra tesz szert. Mivel a díjtartalék valójában az “ügyfelek pénze”, a hozamok minimum 80%-a a biztosítottakat illeti meg. A biztosító azonban ennél magasabb százalékot is “kiígérhet” ügyfeleinek. A kiígért hozamokon felüli rész a biztosítót illeti meg, hiszen a befektetésekkel költségei is felmerültek; valamint ily módon válik érdekeltté a minél eredményesebb befektetésben.
Belépési kor:
(életbiztosítás)-oknál a biztosítási szerződés technikai kezdetének éve és a biztosított(ak) születési évének a különbözete. Két biztosított esetén kiegyenlített életkor alkalmazható.
Bemutatóra szóló kötvény:
a kedvezményezett jelölés során a szerződő úgy is rendelkezhet, hogy az esedékessé váló szolgáltatást a biztosító a kötvény bemutatójának fizesse ki. Ilyen esetben a biztosító nem vizsgálja, hogy a kötvény hogyan jutott a kedvezményezett birtokába; a kötvény kvázi értékpapírként funkcionál.
BÉT:
Budapesti Értéktőzsde.
Betegség:
A mindenkori orvostudomány által rendellenesnek tartott biológiai, testi, pszichés állapot.
Betegségbiztosítás:
biztosítási szerződés, amelyben a biztosító azt vállalja, hogy a biztosított megbetegedése esetén meghatározott szolgáltatásokat teljesít; pl. viseli a kórházi ápolás költségeit, táppénz-kiegészítést vagy napi térítést nyújt stb. Sokkal helytállóbb és ma már egyre gyakrabban alkalmazott elnevezése: egészségbiztosítás (amely kiterjedhet a szerződésben meghatározott egészségügyi szolgáltatások egészséges személy általi igénybe vételekor felmerülő költségek megtérítésére is).
Betöréses lopás:
a vagyonbiztosítási szerződésekben meghatározott biztosítási esemény – meghatározása eltér a büntetőjogi meghatározástól. Fogalmi elemei általában a lezárt helyiségbe való jogellenes (erőszakosan, lopott, illetve hamis kulccsal) behatolás.
BIOSZ:
Biztosító Intézetek Országos Szövetsége. 1919. február 17-én alakította meg 35 hazai biztosítóintézet. Érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetként működött egészen az 1949-es államosításig. A (MABISZ) elődje.
Bizalmi orvos:
a biztosító által megbízott szakértő orvos, aki közreműködik az élet-, nyugdíj- vagy balesetbiztosítási kockázatok elbírálásában. Titoktartási kötelezettség terheli, ez alól csak a biztosított adhat felmentést.
Bizonyítási teher:
eljárásjogi fogalom, amely azt szabályozza, hogy egyes tényeket kinek kell bizonyítani. A bizonyítás sikertelensége az igényérvényesítést kizárja. A biztosítási jogviszonyban a biztosítási esemény bekövetkezését, valamint a kár összegét mindig a biztosítottnak, a mentesülési ok fennállását pedig mindig a biztosítónak kell bizonyítania.
Biztosításfelügyeleti Bizottság:
a (biztosítási törvény), által létrehívott 7 tagú testület. Biztosítások csoportosítása § Jogi szabályozás alapján: élet-, nem-életbiztosítás, önkéntes vagy kötelező biztosítás § Szolgáltatás fajtája alapján: kár-, összegbiztosítás § Tárgya szerint: személy-, vagyonbiztosítás § A biztosítottak száma szerint: egyéni vagy csoportos biztosítás § (még másféle csoportosítások is elképzelhetők)
Biztosítási ág:
a biztosítások kockázati ismérvek szerinti csoportosítása. Két ága van: a (nem-életbiztosítás) és az (életbiztosítás). Elterjedt angol nyelvű elnevezésük (non-life) illetőleg (life).
Biztosítási ágazat:
a (biztosítási ág)-on belül az azonos vagy hasonló kockázatok csoportja. (Pl. a nem-életbiztosítási ágon belüli ágazat a gépjármű-biztosítás.)
Biztosítási csalás:
célzatos bűncselekmény, amelynek során a biztosítót tévedésbe ejtik, vagy tévedésben tartják, és ezzel kárt okoznak. (a csalás törvényi tényállást a Btk. 373. §-a rögzíti)
Biztosítási díj:
a biztosító kockázatviselésének ellenértéke; összegét és esedékességét a szerződés rögzíti. A feltételek rögzítik, hogy az esedékes díj elmaradása után mennyi idővel szűnik meg automatikusan a szerződés. A felek megállapodhatnak ( díjhalasztás)-ban is.
Biztosítási érdek:
vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában valamilyen okból érdekelt, vagy azt ilyen személy javára köti. Ha az érdek megszűnik – pl. a tulajdonos a vagyontárgyat eladta -, az érdekmúlás miatt a biztosítási szerződés is megszűnik. Az érdekmúlás tényét mindig be kell jelenteni a biztosítónak.
Biztosítási esemény:
a szerződésben rögzített olyan jövőbeli esemény, amelynek bekövetkezése esetén biztosítási szolgáltatás jár. Biztosítási esemény lehet valamilyen károsító esemény (törés, betörés, tűz stb.), halál vagy életbiztosítások esetén egy meghatározott időpont elérése, balesetbiztosításoknál pl. testi sérülés, rokkantság.
Biztosítási időszak:
a szerződésben megjelölt időszak, amelyre a biztosítási díj vonatkozik. Általában egy év, de ettől eltérő is lehet. Különösen a szerződés felmondásánál van jelentősége.
Biztosítási kötvény:
(kötvény)
Biztosítási összeg:
a biztosítási szerződésben rögzített összeg, amely a biztosító szolgáltatásának felső határa. (alulbiztosítás, túlbiztosítás)
Biztosítási szerződési feltételek:
biztosítási szerződésekre vonatkozó általános szerződési feltételek, minimális tartalmukat jogszabály rögzíti.
Biztosítási tevékenység:
szigorúan szabályozott gazdasági, pénzügyi tevékenység. Szerződésen, jogszabályon vagy tagsági viszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a (biztosító) megszervezi a (veszélyközösség)-et, matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja a (biztosítási díj)-at, meghatározott tartalékot képez, a kockázatokat átvállalja, és szolgáltatásokat teljesít. Biztosítási tevékenység csak az MNB előzetes engedélyével folytatható.
Biztosítási titok:
minden olyan - minősített adatot nem tartalmazó -, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő ügyfeleinek - ideértve a károsultat is - személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.
Biztosítási törvény:
2015. december hó 31-ig a 2003. évi LX. törvény, 2016. január 1-től a 2014. évi LXXXVIII. törvény, általánosan használt rövidítése Bit. A biztosítás közjogának és állami felügyeletének szabályait tartalmazza.
Biztosításközvetítő:
a biztosítóintézet és a biztosítási védelmet kereső ügyfél között közvetítő személy; tevékenysége a biztosítási szerződés létrehozásában és fenntartásában való közreműködés. Munkájáért (jutalék)-ot kap. Pozícióját tekintve lehet a biztosító megbízottja(ügynök) vagy az ügyfél képviselője (alkusz).
Biztosító:
biztosítási tevékenység folytatására jogosult szervezet. Szervezeti forma szerint háromféle lehet: biztosító részvénytársaság, biztosító szövetkezet vagy biztosító egyesület.
Biztosító egyesület:
önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon, egyesületi formában működő, biztosítási tevékenységet végző szervezet. Kizárólag tagjai részére nyújt – tagsági díj ellenében – biztosítási szolgáltatásokat. Tevékenységét az MNB engedélyezi, és ellenőrzi működését is.
Biztosító részvénytársaság:
részvénytársasági formában működő biztosító. Csak névre szóló részvényt bocsát ki, a társasági forma lehet zártkörű és nyílt, melyet a biztosító társaság nevében kötelezően fel kell tüntetni.
Biztosító szövetkezet:
szövetkezeti formában működő biztosító, alapításához legalább 50 tag kell. Tevékenységét az MNB engedélyezi, és ellenőrzi működését is.
Biztosítók kockázatkezelési módszerei:
-Kárfelosztás (pl. vagyoni kár esetén) -Kockázatfelosztás (életbiztosítás esetén)
Biztosítópénztár:
teljes nevükön: önkéntes, kölcsönös biztosítópénztárak. Biztosítási tevékenységet végző, sajátos egyesületi (pénztári) formában működő, non-profit szervezetek. A biztosítási jogviszony a pénztárba való belépéssel jön létre; gyakorlatilag tagsági viszony. Három típusa létezik: a nyugdíjpénztár, az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár. Tevékenységüket az MNB felügyeli.
Biztosított:
a biztosítási szerződés fontos alanya, az ő életét, testi épségét és vagyonát védi a biztosítás. A biztosító szolgáltatására mindig ő (vagy az általa megjelölt kedvezményezett) lesz jogosult (kivéve a felelősségbiztosítást, ahol a biztosító közvetlenül a károsultnak térít), még akkor is, ha a díjat a (szerződő) fizeti. Személye gyakran egybeesik a szerződővel.
Blokk kötvény:
egyszerű kockázat-elbírálású, tömeges biztosítási szerződések megkötését igazoló okirat. Az ajánlat aláírása egybeesik a kötvény átadásával, így a szerződés azonnal létrejön. Tipikus példája az utasbiztosítás.
Bónusz:
díjkedvezmény, amellyel a biztosító leggyakrabban az ügyfél tartós kármentességét honorálja. A kedvezmény realizálódhat a díj egy részének visszafizetésével, vagy a következő évi díj csökkentésével (pl. Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítás).
Bróker:
lásd alkusz.
Bruttó éves díj:
Adott évre kalkulált biztosítási díj, amely tartalmazza a biztosító kockázati díját, költségpótlékát és nyereségpótlékát.
C
Captive biztosító:
nagy ipari és kereskedelmi vállalatok által létrehozott biztosítótársaság, amely általában csak az alapítók biztosítási kockázatait vállalja, s azokat viszontbiztosításba adja.
Casco:
gépjárművek sajáthibás kárainak fedezetére szolgáló biztosítás. Az alapbiztosítás a töréskár, elemi kár, tűzkár, üvegkár, amely általában kiegészül a lopás, és egyéb választható kockázatokkal. Az autó-casco a legismertebb, de van hajó-casco, légijármű-casco stb. is.
Cash-flow:
elemzési módszer, amelynek célja a szorosan vett biztosítási tevékenység bevételeinek és kiadásainak az üzemkörön kívüli tevékenység (biztosítóknál pl. a tőkekihelyezés) eredményétől való elkülönítése.
Co-insurance:
(együttbiztosítás): előre rögzített arányok szerint a biztosítási kockázatokat több biztosító közösen viseli, és a biztosítási szolgáltatást közösen teljesíti.
CSÉB:
a 60-as évek elején bevezetett csoportos élet- és baleset-biztosítási rendszer. Jellemzője az egységes díj, valamint a munkahelyi díjfizetés (levonás). Korszerűsített változatai már nem csak tipizált igényeket elégítenek ki.
Cselekvőképesség:
(jogképesség)-nél szűkebb fogalom, ami azt jelenti, hogy a cselekvőképes (természetes vagy jogi) személy saját elhatározásából válhat jogviszonyok alanyává aki maga vállalhat kötelezettséget, illetőleg jogosultságokat. Gyakorlatilag szerződéskötési képességet jelent. A természetes személy – főszabályként – 18 éves korától rendelkezik korlátlan cselekvőképességgel. Lásd még: (cselekvőképtelenség), (korlátozott cselekvőképesség).
Cselekvőképtelenség:
a cselekvőképesség hiánya. A cselekvőképtelen személy érvényesen nem köthet szerződéseket, nem tehet jognyilatkozatot nevében törvényes képviselője jár el. Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki 12. életévét még nem töltötte be, vagy akit a bíróság – életkorától függetlenül – cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett.
CSOB (Családi Otthon Biztosítás):
lakásbiztosítás.
Csúcskockázat:
az átlagos rizikót jelentősen meghaladó kockázat. Bekövetkezése felboríthatja a veszélyközösség gazdálkodását, ezért ellene a biztosítók általában (viszontbiztosítással) védekeznek.
D
Devizabiztosítás:
olyan biztosítási szerződés, amelynek díját devizában kell fizetni, és a biztosító szolgáltatása is devizában jár.
Díj részei:
-Bruttó díj (Vállalkozói díjrész): a biztosítással kapcsolatos költségek, biztosító költségei -Nettó díj (Kockázati díjrész): A várható károk kifizetésére, nagysága egyenlő a kockázatok várható értékével. -Díjtartalék: lásd alább.
Díjbetudás:
Átdolgozáskor az előző biztosításra már befizetett, az átdolgozás dátuma utáni időszakra szóló díjrésznek a régi biztosításról az új biztosításra történő átkönyvelése.
Díjelőírás:
a naptári évben fizetendő, előre fizetmények összegével csökkentett és a fennálló hátralékkal növelt biztosítási díj összege.
Díjelőleg (foglaló díj):
Az új szerződések első díja, amit a kockázatelbírálás befejezéséig nem lehet a szerződésre könyvelni. A biztosító és a szerződő megállapodhat a foglaló díj halasztott megfizetésben.
Díjesedékesség:
A biztosítási díj első ízben a szerződés létrejöttekor, később pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
Díjfelszólítás:
az esedékes biztosítási díj megfizetésére irányuló írásbeli felszólítás a respiro időn belül.
Díjfizetés:
a biztosítási díj szerződésben vállalt megfizetése. A díj a biztosítási időszak egészére, egy összegben és előre esedékes, de a szerződések általában részletfizetést tesznek lehetővé. A díjfizetés elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi.
Díjfizetés gyakorisága:
éves, féléves, negyedéves, havi
Díjfizetés módja:
csekkes, csoportos beszedés, egyedi átutalás, kárból díjra.
Díjfizetés típusa:
egyszeri, folyamatos
Díjhalasztás:
az esedékes díj későbbi időpontban történő megfizetésére vonatkozó megállapodás, amely csak írásban érvényes. A díjhalasztás tartama alatt a biztosító kockázatviselése fennáll.
Díjkalkuláció:
matematikai és statisztikai módszer, amellyel a biztosítói kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat számítják ki.
Díjkezelési rendszer:
Hasonló díjfizetési módok csoportosítása, amelyeket a rendszerekben egyforma módszerrel és elvek alapján kezelnek.
Díjkintlévőség:
a biztosítók mérlegében aktívaként szereplő, a tárgyévben esedékessé vált, azonban be nem folyt díjak összege.
Díjkönyvelés:
Az a tevékenységsor, amely során a biztosító az ügyfelei által befizetett díjakat a szerződéshez rendeli, és a nyilvántartásban rögzíti.
Díjliberalizálás:
a hatósági díjak átalakítása kockázatarányos, piaci díjakká. A verseny alapvető feltétele.
Díjmentes leszállítás:
lehetőség az életbiztosítások fenntartására díjfizetés nélkül is. A tartam változatlan marad: a biztosítási összeg azonban az addig már befizetett díjak által fedezett mértékig (általában jelentősen) lecsökken.
Díjmentesítés:
a biztosítási esemény bekövetkezett (pl. rokkantság), de a még be nem következett biztosítási eseményre (pl. halál, elérés) a szerződés díjfizetés nélkül is hatályban marad.
Díjnemfizetés:
Az az esemény, amelynek bekövetkeztekor a biztosító kockázat viselése a (respiró) lejáratának napján, annak 24. órájában megszűnik.
Díjnyugta:
a (biztosításközvetítő) vagy a biztosító képviselője által kiállított okirat, amely a biztosítási díj átvételét igazolja. Csak a “személyes” díjbefizetéskor állítják ki; egyéb esetekben a biztosítási díj befizetését a befizetési csekk vagy a bankszámlakivonat igazolja. Szigorú számadású nyomtatvány.
Díjszabás:
az egyes biztosítási szerződésfajták alapdíjait, díjpótlékait, engedményeit tartalmazó díjtáblázat, tarifa.
Díjtartalék:
az életbiztosítási díjakból képzett elkülönített tartalék, amely a később bekövetkező biztosítási események (halál, elérés) kapcsán járó szolgáltatások fedezetére szolgál. A tartalékokat a biztosító befekteti, és a hozamok minimum 80%-át köteles visszajuttatni biztosítottainak. Mód van a díjtartalék visszavásárlására is.
Direkt biztosítás:
vagyonbiztosítás, amely a tulajdonos vagy az érdekelt személy vagyontárgyait közvetlenül védi. Pl. épületek tűzbiztosítása, betörés-biztosítás, casco. A vagyonbiztosítások másik csoportja a (felelősségbiztosítás).
Diszkontálás:
egy későbbi időpontban esedékes összeg értékének kamatos kamatozással történő kiszámítása.
Dividenda:
pontatlan kifejezéssel nyereségrészesedésnek is hívják. Azt az összeget jelenti, amelyet az életbiztosítási díjtartalékok befektetési többlethozamából a biztosítottaknak át kell engedni. A (biztosítási törvény) rendelkezései szerint ez ma minimum 80%.
E
Egészségbiztosítás:
(betegségbiztosítás)
Egészségi nyilatkozat:
az élet- és betegségbiztosítások kockázat-elbírálását segítő kérdőív. A valóságnak megfelelő adatok kitöltésével tesz eleget a biztosított a közlési kötelezettségének.
Egyenértékűség:
az a kívánalom, hogy a biztosítási díjbevételek fedezzék az összes kifizetett szolgáltatást, a tartalékokat, a biztosító költségeit és méltányos mértékű üzleti hasznát.
Egyéni kockázatkezelési módszerek:
-Kockázatkikerülés: Veszélyes tevékenységtől való tartózkodás. -Kármegelőzés: Tudatos, aktív magatartás, mellyel az ember a kár bekövetkezésének valószínűségét csökkenti (pl. értékes tárgyakat széfben tart, riasztó az autón). -Önbiztosítás: 1. Tartalékképzés 2. Kockázatmegosztás
Egyezség:
polgári jogi szerződés, amelyben a felek arról állapodnak meg, hogy a jogosult az egyezségben rögzített összeget követelésének végleges kielégítéseként elfogadja, s további igényeiről lemond.
Együttbiztosítás:
(coinsurance) a kockázatok két vagy több biztosítóintézet által történő közös vállalása, előre meghatározott arányok szerint. A kötvényt a vezető biztosító állítja ki, és végzi a lebonyolítást is.
Ekvivalencia-elv:
A díjak kalkulációjának alapelve. A bevételek jelenértékének várható értéke megegyezik a kiadások jelenértékének várható értékével.
Eléréses önrész:
A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek – káreseményenként – nem érik el a szerződésben megjelölt önrészesedés mértékét, az önrész összegét meghaladó károkat levonás nélkül kifizeti.
Elérési biztosítás:
meghatározott időtartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak a tartam végén teljesít.
Életbiztosítás:
olyan szerződés, amelyben a biztosítási esemény a biztosított halála, vagy meghatározott időpont (életkor, nyugdíjba vonulás… stb.) elérése. Az életbiztosítási összeg felvételére mindig a kedvezményezett jogosult (kedvezményezett lehet a szerződés bizonyos szolgáltatásaira, maga a biztosított)
Előszereteti érték:
valamely vagyontárgy szubjektív értéke, amelyet személyi, érzelmi okok alapozhatnak meg. Például az elhunyt rokontól kapott, valójában jelentős dologi értéket nem képviselő tárgy. Az előszereteti érték megtérítése a biztosítási szerződés tárgya általában nem lehet.
Előzetes fedezet igazolás (GFB):
A már megvásárolt, de még forgalomba nem helyezett –át nem íratott – jármű érvényes biztosításának biztosító általi igazolása.
Előzetes fedezetigazolás:
a Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó dokumentum, amelyben a biztosító – az üzembentartó kérésére – előzetesen elvállalja a kockázatokat. Az előzetes fedezetigazolással oldható meg, hogy a vásárolt vagy a forgalomba helyezett gépjármű üzembentartója már akkor is rendelkezzék biztosítással, amikor a szerződést még nem kötötte meg.
Előzményvizsgálat:
Annak ellenőrzése, hogy a bejelentett káresemény kapcsolódik-e korábbi káreseményhez.
Első díj:
(díjelőleg) az első biztosítási időszakra, vagy annak egy részére megállapított díj.
Érdekmúlás:
jogi hatást kiváltó tény a biztosítási szerződésben. Ha a (biztosítási érdek) megszűnik, a biztosítási szerződés is megszűnik.
Értékcsökkenés:
a vagyontárgyban keletkezett károk helyreállítása, kijavítása után visszamaradt, esztétikai, használati vagy forgalmi értékét csökkentő tényező (écs). A károkozó a kárnak ezt az elemét is köteles megtéríteni.
Értékhatár ellenőrzés:
Annak vizsgálata, hogy az ajánlatban szereplő értéket ki jogosult elbírálni.
Értékkövetés (indexálás):
a biztosító a biztosítási szerződés értékének megőrzése ill. az alulbiztosítottság elkerülése érdekében évente, a biztosítás évfordulóját megelőzően a KSH adatai alapján indexálja (megemeli) a biztosítási összegeket.
Esedékességi értesítő:
A díj befizetési időpont előtt az ügyfél tájékoztatása az esedékes díjról, a gyakorlatban sokszor az Art. előírásai szerint számlának minősülő formában és tartalommal.
Eszközalapok árfolyama:
a befektetéshez kötött életbiztosítások (unit linked) árfolyamát napi rendszerességgel meghirdetik a biztosítók. Az eszközalapok árfolyama az ezeket alkotó értékpapírok árfolyamváltozásának függvénye.
Eszközallokáció:
Egy eszközalapon belül a befektetett papírok megoszlása.
EUROTAX:
a gépjármű- és alkatrész árak katalógusa, gyári, illetőleg piaci információk alapján.
Évforduló:
Szabályzattól függően a naptári év váltása vagy a szerződéskötés dátumán történő évváltás.
Ex-lege biztosítás:
olyan biztosítási jogviszony, amely nem szerződéskötéssel, hanem a jogszabály erejénél fogva automatikusan jön létre. Ilyen ma már Magyarországon nincs, de így működött 1991. július 1. előtt a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosítása. (kötelező biztosítás)
Exporthitel biztosítás:
a külföldre irányuló áruhitellel kapcsolatos kockázatok biztosítása. Gazdasági kockázatok: pl. a vevő fizetésképtelensége, visszalépése. Politikai és árfolyamkockázatok: pl. embargó, háború, a követelés pénznemének inflációja.
Extra tartozék:
általában a CASCO biztosításoknál használatos fogalom. A biztosított vagyontárgy olyan tartozéka, amely a rendeltetésszerű használatot segíti, vagy komfortosabbá teszi. A vagyontárgy értékét, és így általában a biztosítási díjat is növeli.
F
Faktoring:
követelések – ellenszolgáltatás fejében történő átruházása, “eladása”. Fekvőbeteg gyógyellátás: Legalább 24 órás kórházban való tartózkodás, mely a kórházba történő felvétellel kezdődik, és a kórházból történő távozással, a kórházi zárójelentés kiadásával végződik.
Felelősségbiztosítás:
a biztosított által másnak okozott károkra nyújt fedezetet; a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót a szerződésben meghatározott esetekben. Lásd még: általános felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, termék felelősségbiztosítás, környezetszennyezési felelősségbiztosítás, szakmai felelősségbiztosítások, KGFB.
Felmondás:
a kárbiztosítási szerződéseket jellemzően bármelyik fél egyoldalúan is felmondhatja,a (biztosítási időszak) végére, azt megelőzően legalább 30 nappal, írásban
Felosztó-kirovó rendszer:
biztosítás-szerű megoldás, amelyben a veszélyközösség tagjai az őket ért károkat egymás között utólag osztják fel.
Felülvizsgálat:
A kárjegyzőkönyv és a helyszín magasabb beosztású kárszakértő általi ellenőrzése.
Fokozott veszéllyel járó tevékenység:
(veszélyes üzem)
Formai ellenőrzés:
Az ajánlat rovatainak kitöltésére vonatkozó vizsgálat.
Futamidő:
A határozott időszakra megkötött biztosítási szerződés érvényességi tartamát jelenti.
Függő díj:
Az a fizetmény, amelynek rendeltetését az állomány- és díjnyilvántartás alapján nem lehet megállapítani.
Függőkár:
olyan, (biztosítási esemény)-ből származó kár, amelyet a biztosítónak már bejelentettek, de a kárügy végleges lezárása még nem történt meg.
Függőkár tartalék:
tételesen (káronként) képzett biztosítástechnikai tartalék, amelynek az a célja, hogy fedezetet nyújtson a (függőkár)-okra. A függőkár tartalékon belül képzik az (IBNR)-t is.
G
Garancia alap:
(Kártalanítási Számla)
Garantált kamat:
életbiztosítási szerződéseknél használt technikai kamatláb. A biztosító vállalja, hogy a biztosítási összeg fedezetére képzett díjtartalékhoz a szerződés tartama alatt legalább ekkora mértékű hozamot ír jóvá, még akkor is, ha a tartalék befektetésével elért hozam ennél kevesebb.
Giro:
a bankok közötti – számlajóváírással történő – pénzügyi elszámolási rendszer.
Gyógykezelés:
az OEP által elismert orvosi beavatkozás, mely az orvostudomány általánosan elfogadott korszerű ismereteit alkalmazza az egészség újbóli helyreállítása, az egészségi állapot javítása, illetve rosszabbodása megakadályozása céljából.
Gyorsított kárrendezés:
számla nélküli kárszámítási és teljesítési eljárás, amikor a kárszemle során megállapítják a javítás és az egyéb károk becsült értékét, és azt a károsult – egyezséggel – követelése kielégítéseként elfogadja.
H
Halandósági tábla:
statisztikai, demográfiai számításokon alapuló táblázat, amely azt mutatja, hogy pl. 100 000 újszülött fiú/lány közül hány éri el az 1, 2, 3, … 100 éves kort, ha a halandóság úgy alakul, mint azt a táblázat készítésének pillanatában megfigyelték.
Hatályba lépés:
Az az időpont, amelyet követően a felek a biztosítási szerződésben foglaltak szerinti jogaikat érvényesíthetik.
Hijacking:
személy-, illetőleg áruszállító eszközök erőszakkal, vagy fenyegetéssel történő hatalomba vétele. Például: repülőgép-eltérítés.
Hitelbiztosítás:
a hitelezésből eredő kockázatok és károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma.
Hitelfedezeti biztosítás:
a hitelintézet vagy a hitelező által – a tartozás biztosítékául – követelt biztosítási szerződés. A biztosított mindig az adós, a biztosítási szolgáltatásra általában – az ún. társbiztosítotti pozícióban lévő – hitelező jogosult.
Hitellevél:
a gépjármű-biztosítás területén, és ma már egyre gyakrabban alkalmazott kárrendezési megoldás. A károsult nem készpénzt kap, hanem egy – a javítóműhelynek címzett – hitellevelet, amelynek alapján a javítást elvégzik, és utólag a biztosítóval, mint adóssal elszámolnak.
I
IBNR:
(incurred but not reported) a biztosító által képzett tartalék, amelynek az a célja, hogy a már bekövetkezett, de még be nem jelentett károkra nyújtson fedezetet.
Időszakos biztosítások:
határozott időre kötött biztosítási szerződések. A biztosító csak a szerződésben naptárilag – év, hó, nap, óra, perc – megjelölt időszakra vállalja a kockázatot. Az időszak leteltével a szerződés automatikusan megszűnik.
Illetékesség:
a területi felosztás alapján kialakított jogkör, amely meghatározza, hogy egy adott szerződéshez kapcsolódó bejelentést hogyan kezelhet egy szervezeti egység. (Eljárhat a bejelentés ügyében, vagy csak átveheti és továbbíthatja azt.)
Indexálás:
a szerződésben rögzített értékkövetési módszer, amelynek alapján a (biztosítási díj) vagy a biztosítási összeg meghatározott mértékkel automatikusan, a szerződés egyéb feltételeinek módosítása nélkül változik. Mértéke általában az inflációtól, és a hivatalos mutatóktól (pl. KSH) függ.
Inkasszóhányad:
a befolyt és az esedékes előírt díjak hányadosa.
Integrál (relatív) önrészesedés:
a bagatell-károk kiszűrésének módszere, minimális térítendő kárösszeg meghatározásával. Ha a kár az integrál önrész alatt marad, a biztosító nem térít, ha viszont fölötte van, akkor – levonás nélkül – megfizeti az egész kárt.
Intervenció:
a biztosító hivatalos díjbeszedési folyamata, amely az elmulasztott díjak beszedését, a biztosítási szerződés fenntartását szolgálja.
Ismeretlen üzembentartó:
ha a kárt gépjármű okozta, de az üzembentartó személye nem állapítható meg, a károsult kárát a MABISZ a Kártalanítási Számla terhére megtéríti. Nem térülnek meg azonban az ismeretlen üzembentartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékaiban, közművekben, valamint a reklámhordozókban okozott károk.
Ittasság:
a jogi és szerződési gyakorlatban a 0,8 ezrelékes véralkohol szintet elérő alkoholos befolyásoltság. A biztosítási szerződésekben általában (mentesülés)-i ok.
J
Járadék:
rendszeresen (általában havonként) esedékessé váló szolgáltatás, amelyet a járadékra jogosító körülmények fennállásáig, vagy élethossziglan folyósítanak. A biztosító által folyósított járadék lehet járadékopción alapuló vagy jövedelempótló.
Járadékopció:
egyes életbiztosításoknál az a kikötés, amely szerint a biztosított vagy a kedvezményezett az esedékessé váló egyszeri biztosítási összeg helyett élethossziglan, vagy meghatározott időtartamon át rendszeres járadékra jogosult.
Jármű önkényes elvétele:
bűncselekmény (Btk. 380. §), amelyet az követ el, aki idegen járművet mástól úgy vesz el, hogy közben nem vezérli tulajdonszerzési szándék, csak pl. az időleges jogtalan használat. Ha a cselekmény tulajdonszerzési célzattal is párosul, akkor a minősítés: lopás (Btk. 370. §).
Jelzálog:
ingatlanokra, vagy egyes ingókra (pl. gépjármű) bejegyezhető jog, amely szerint a tulajdonos csak korlátozottan rendelkezhet a vagyontárgy felett. Általában a hitelek vagy egyéb követelések biztosítéka, melyet az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyv), illetve a Gépjármű Zálogjogi Nyilvántartásba is bejegyeznek.
Jogalap vizsgálat:
annak ellenőrzése, hogy jogos-e a károsult ügyfél kártérítési igénye a biztosítási szabályzat és a benyújtott iratok alapján.
Jogalap-elbírálás:
döntési folyamat, amelynek során a biztosító arról nyilatkozik, hogy a bejelentett (kár)eset a szerződés szerint (biztosítási esemény)-nek minősül-e, illetőleg nem áll-e fenn (mentesülés). A jogalap-elbírálás során dönt a biztosító az esetleges (kármegosztás) alkalmazásáról is.
Jogképesség:
polgári jogi fogalom, azt jelenti, hogy a jogképes (természetes vagy jogi) személy jogviszonyok alanya lehet; jogai, illetőleg kötelezettségei lehetnek (pl. örökölhet). Az ember születésétől a haláláig korlátozás nélkül jogképes. A jogi személyek megalakulásuktól megszűnésükig rendelkeznek jogképességgel.
Jogosulatlan biztosítási tevékenység:
bűncselekmény. Az követi el, aki (biztosítási tevékenység)-et a (biztosítási törvény)-ben előírt engedély nélkül végez. (Jogosulatlan pénzügyi tevékenység, Btk. 408. § c) pont)
Jogosultság:
a belső szabályzatokban rögzített jogkörök, amelyek egy adott tevékenység elvégzését engedélyezik vagy magasabb szintű egységhez vagy ügyintézőhöz való továbbítását írják elő.
Jogvédelmi biztosítás:
a szerződés alapján a biztosító a biztosított részére anyagi vagy természetbeni segítséget nyújt az ellene indított polgári-, büntető-, szabálysértési ügyekben. A szolgáltatás általában a költségek átvállalásával, ügyvéd állításával realizálódik.
Jövedelempótló járadék:
a károkozó vagy a felelősség-biztosítója által folyósított (járadék), amely a károkozás miatt kiesett jövedelem pótlásával igyekszik helyreállítani az eredeti állapotot. Az ilyen járadék is jövedelem, ezért a személyi jövedelemadó számításánál figyelembe kell venni.
Jutalék:
a biztosító a (biztosításközvetítő) eredményes munkáját, a szerződés létrejötte vagy fennmaradása érdekében kifejtett tevékenységét jutalékkal honorálja. A jutalék megállapítható szerződésenként (darabjutalék) is, de igazodhat a biztosítási összeghez is.
K
Kalózbiztosító:
olyan biztosítóintézet, amely a hazai biztosítás-felügyelet engedélye nélkül folytat biztosítási tevékenységet az országban.
Kamatrés:
vagy kamatmarge. A (technikai kamat) és a (befektetési hozam) közötti különbség.
Kár:
a károsult vagyonában beálló értékcsökkenés, az elmaradt vagyoni előny és a károsultat ért vagyoni hátrány kiküszöböléséhez szükséges költséges összessége.
Kárarány:
egy biztosítási időszakban, a módozatra kifizetett kárösszeg és a módozat biztosításainak együttes biztosítási díjának aránya.
Kárbejelentés:
a biztosított hivatalos lépése, amellyel a biztosítási esemény bekövetkezését bejelenti a biztosítónak. A szerződés tartalmazza azt a határidőt, amelyen belüli a kárbejelentést meg kell tenni. Elmulasztása a biztosító mentesülését eredményezi, ha a késedelem miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A határidő elmulasztása nem jogvesztő tényező.
Kárbejelentési kötelezettség:
a biztosítási esemény bekövetkezését a szabályzatban megállapított idő alatt a biztosítónak be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
Kárenyhítés:
a már bekövetkezett kár (biztosítási esemény) károsító hatásait csökkentő magatartás. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a káresemény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni.
Kárfelvétel:
a kárbejelentés átvétele, tudomásul vétele és rögzítése.
Kárgyakoriság:
mutatószám, amely azt jelzi, hogy egy adott időszakban (általában egy év alatt) a biztosított személyek és tárgyak közül hánynál következett be (biztosítási esemény).
Kárhányad:
a biztosító díjbevételének és a kifizetett károknak egymáshoz való arányát fejezi ki. Általában szerződéstípusonként (ágazat)-onként mérik.
Kárkifizetés:
a kárrendezés utolsó mozzanata, amikor az utalványozott összeget átutalják a kártérítésre jogosultnak.
Kárkori érték:
a biztosított vagyontárgy értéke a biztosítási esemény bekövetkezésekor.
Kármegelőzés:
olyan magatartás, amely a károk biztosítási események bekövetkezésének megakadályozására irányul. A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani.
Kármegosztás:
a károkozásért való felelősség százalékos megosztása a károkozásban részt vevők között. Ha például a bekövetkezett ütközésért “A”-t 70%-ban, “B”-t pedig 30%-ban terheli a felelősség, akkor “A” (illetőleg felelősségbiztosítója) “B” kárának 70%-át, míg a “B” részes “A” kárának 30%-át köteles megtéríteni. A közrehatási százalékok összege természetesen nem haladhatja meg a 100%-ot.
Kármentességi nyilatkozat:
az a dokumentum, amelyben a szerződés reaktiválását kérő ügyfél nyilatkozik, hogy utólagos kárigényt nem nyújt be a díjjal nem fedezett időszakra.
Káronszerzés tilalma:
a károsultat a károkozó köteles olyan helyzetbe hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó értékét kapná, előnyösebb helyzetbe kerülne, mint a károkozás előtt. A káronszerzés tilos, jogszabályba ütközik. A példa szerint 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie.
Kárrendezés:
a kár bejelentésétől a végleges kifizetéséig, illetve annak végleges elutasításáig tartó munkafolyamatok összessége. Beletartozik az igényjogosultság megállapítása, a biztosítási események bekövetkezésének vizsgálata és ezen belül a káresemény okainak megállapítása, a kárnak okmányok alapján történő és/vagy helyszíni felmérése, a becslés alapján az összegszerű kár megállapítása, kárjegyzőkönyv felvétele, végül döntésre, kifizetésre való előkészítése és a jogos kártérítés folyósítása.
Kártalanítási Számla:
a MABISZ által kezelt alap a garancia alap. Ebből térítik meg a biztosítással nem rendelkező, gépjármű üzembentartók által okozott károkat. A számla fedezi az ismeretlen üzembentartó által okozott személyi sérüléses károkat is, illetve súlyos személyi sérülés , vagy halálesetén a gépjárműben keletkezett károkat is.
Kárügyintézés:
gyűjtőfogalom, amely magába foglalja a biztosítási eseményekhez kapcsolódó tevékenységeket, a kárbejelentéstől, a kárszemlén keresztül a kárkifizetésig, az utólagos pénzügyi tevékenységekig.
Kedvezményezett:
az életbiztosítási összeg felvételére jogosult, szerződésben megnevezett személy. Ez lehet maga a biztosított is (elérési biztosítás), vagy bármely személy, illetőleg, a kötvény bemutatója is. Ha nincs megnevezett kedvezményezett, akkor a biztosított örököse a jogosult. A kedvezményezett személye a szerződés tartama alatt, írásban bármikor módosítható a szerződő és a biztosított egyidejű nyilatkozatával.
Kedvezményezett jelölése:
az életbiztosítási szerződés megkötésének egyik leglényegesebb mozzanata a kedvezményezett megnevezése. A kedvezményezettet a szerződő nevezi meg; ha a szerződő és a biztosított személye nem azonos, a szerződéskötéshez, így a kedvezményezett kijelöléséhez is, szükséges a biztosított hozzájárulása. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet is kijelölhet, eltérő biztosított esetén annak hozzájárulásával.
Készpénzdíjas biztosítás:
egyszeri díjas időszakos, határozott tartamú biztosítás; a szerződő a szerződéskötéskor megfizeti az egész – általában rövid – tartamra szóló díjat. Ilyen például a BBP-biztosítás vagy a tanuló biztosítás.
Kettős biztosítás:
ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés.
Kezdeti biztosítási összeg:
a biztosítási szerződésben – annak megkötésekor –feltüntetett biztosítási összeg.
Kezesi biztosítás:
biztosítási szerződés, amelyet a hitelfelvevő köt arra az esetre, ha fizetőképtelenség esetén nem tudna teljesíteni (törleszteni) a hitelezőnek.
KGFB:
lásd Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítás
Kiegészítő biztosítás:
az alapbiztosításhoz kötött, további kockázatokra vonatkozó szerződés. Ha az alapbiztosítás megszűnik, a kiegészítő szerződés is megszűnik.
Kiséletbiztosítás:
alacsonyabb biztosítási összegre szóló, tömeges életbiztosítás, amelynél a kockázat elbírálásához nincs szükség orvosi vizsgálatra.
Kizárás:
a biztosítási esemény meghatározásának módszere. Egyes kockázatokat a szerződés kizár a biztosítási fedezetből, így bekövetkezésük esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény – nem biztosítási esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy arra felkészülés során következett be. (mentesülés)
Kockázat:
Nyereség vagy veszteség keletkezésének szimmetrikus lehetősége.
Kockázat-elbírálás:
Technikai és egészségügyi kockázat-elbírálásról beszélünk, alapja az ajánlat, az egészségi nyilatkozat és egyes eseteknél az orvosi vizsgálat adatai.
Kockázatelbírálás eredménye:
-Elfogadás -Díjemelés -Halasztás (reponálás) -Elutasítás -Alternatív megoldások: – Biztosítási összeg csökkentése – Tartam rövidítése – Más módozat – Kizárás
Kockázati díj:
a (biztosítási díj) azon része, amely az átvállalt kockázatból származó károk fedezetéül szolgál. Ebből a díjrészből fizetik a biztosítottaknak járó szolgáltatásokat, s ebből képezik a (függő kár)-ok tartalékait is. Nettó díjnak is nevezik, mert nem tartalmazza a (vállalkozói díj) részt.
Kockázati életbiztosítás:
A biztosított, tartam közbeni halála esetén a biztosító az aktuális biztosítási összeget fizeti ki a kedvezményezett részére. Amennyiben a biztosított a tartam végén életben van, a biztosítás kifizetés nélkül szűnik meg.
Kockázati ellenőrzés:
A lehetséges kockázatok felmérése.
Kockázatkezelés:
döntési és cselekvési folyamat, amelynek során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minősítik saját kockázataikat, illetőleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.
Kockázatkiegyenlítődés:
mivel a kockázatok térben és időben elszórtan jelennek meg, ezek hosszú távon és megfelelő területen ki is egyenlítődnek.
Kockázatviselés:
A biztosító biztosítási szerződésben meghatározott kötelezettségeinek összessége.
Kogencia:
feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amelytől nem lehet eltérni. A biztosítási szerződés vonatkozásában azt jelenti, hogy a fogyasztói biztosítások esetén a felek szerződésükben a Ptk-ban meghatározott egyesszabályoktól – még egyező akarattal sem – térhetnek el.
Kollaudálás:
A szállító által benyújtott számla ellenőrzése és a teljesítés igazolása. Kooperatív kockázatkezelési módszerek
Kompozit biztosító:
olyan biztosító, amely mind a life ág, mind a non life ág művelésére jogosult. Az ún. harmadik magyar köztársaság első biztosítási törvényének 1996. január 1-jei hatálybalépése után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható. A hatálybalépés előtt már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók azonban mindkét ágat tovább művelhetik.
Koremelés:
kockázat-elbírálási megoldás az életbiztosításoknál, amikor a biztosító – az orvosi vizsgálat alapján – a biztosított tényleges koránál magasabb életkor figyelembevételével állapítja meg a díjat.
Kórház:
az illetékes minisztérium és az OEP által engedélyezett és nyilvántartott kórházak és klinikák, melyek állandó orvosi irányítás és felügyelet alatt állnak, valamint a fegyveres testületek kórházai. Nem minősül kórháznak: – tüdőgondozók – szanatóriumok – szociális otthonok – gyógyfürdők – gondozó intézetek
Korlátozott cselekvőképesség:
a cselekvőképesség törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos, egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül. Korlátozottan cselekvőképes a kiskorú személy 12 és 18 éves kora közötti időszakban; illetőleg az is, akinek cselekvőképességét – életkortól függetlenül – bírói ítélet korlátozza.
Korrigált díj:
Kedvezményekkel és engedményekkel csökkentett díj.
Költségtérítés:
munkakörhöz kapcsolódó feladatok végzése közben indokoltan felmerült, meghatározott költségfajták térítése.
Környezetszennyezési felelősségbiztosítás:
a biztosító mentesíti a biztosítottat az olyan környezetszennyezéssel okozott károk megtérítése alól, amelyért a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.
Kötelező biztosítás:
a biztosítási szerződés megkötése alapvetően a szerződéses szabadság körébe tartozik. Bizonyos esetekben azonban a törvény a biztosítási szerződés megkötését kötelezővé teheti: legismertebb formája a (Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítás), de biztosításkötési kötelezettségük van pl. a magánnyomozóknak, állatorvosoknak, ügyvédeknek, utazási irodáknak is.
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás:
Magyarországon gépjármű és segédmotoros kerékpár csak akkor vehet részt a forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás bármelyik – ilyen üzletággal foglalkozó – biztosítónál megköthető. A szerződés megkötését a hatóságok – közülük a rendőrség – is ellenőrzi.
Kötvény:
az (ajánlat) elfogadását, és a szerződés létrejöttét igazoló okirat. Nem minősül értékpapírnak, elvesztés vagy megsemmisülés esetén másolattal pótolható. Csak egyetlen esetben “viselkedik” az értékpapírokhoz hasonlóan: ha az életbiztosítás kedvezményezettje a kötvény bemutatója.
Kötvénykölcsön:
meghatározott életbiztosítási szerződésekre a biztosító által a (visszavásárlás)-i összeg, vagy a pénzalap meghatározott %-nak erejéig a szabályzat feltételei szerint nyújtott kölcsön. Egy éven túl a kölcsönfelvétel rendelkezési joggyakorlásnak minősül, mely az Szja. tv. rendelkezései alapján az adókedvezmény elvesztésével és visszafizetési kötelezettségével jár.
Közlési kötelezettség:
a szerződő fél köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyet ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.
Közraktárjegy:
a fogyasztási javak tárolásához kapcsolódó, hitelezési tevékenységet segítő értékpapír. A tulajdonos közraktárban helyezi el áruját, amelyről közraktárjegyet állítanak ki. Ez két részből áll: az árujegyből, amely a rendelkezési jogot testesíti meg, és a zálogjegyből, amely a felvett hitel árufedezetét igazolja. A két értékpapír egymástól függetlenül is forgalomképes, de a közraktár az árut csak a két értékpapír együttes bemutatása esetén adja ki.
Közvetlen befektetési formák:
kockázat szerinti sorrendben: -Pénzközeli befektetési formák: Pl.: Folyószámlák, lekötött betétek. -Kötvények: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kamatot fizet. Pl.: Kincstárjegyek, államkötvények, vállalati kötvények. -Ingatlan: Az ingatlanok hozama főleg az árfolyamnyereségből és a bérbeadás díjából származik. -Részvények: Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok. Hozamuk az osztalékból és az árfolyamnyereségből várható.
Közvetlen perlés:
felelősségbiztosítás esetén a biztosító közvetlenül a károsultnak teljesít. Ha azonban a károsult perrel él, akkor a károkozó ellen kell pert indítania, közvetlenül a biztosítót nem perelheti. A főszabály alól egyetlen kivétel van: a gépjárművek üzembentartóinak felelősségbiztosításából származó követelése esetén a biztosító közvetlenül is perelhető.
L
Lejárat:
a biztosítási szerződésben naptárilag megjelölt időpont, amikor a szerződés megszűnik, vagy a szolgáltatás esedékessé válik. Pl.: elérési életbiztosítás.
Levonásos önrész:
a biztosító a szerződésben megjelölt önrészesedés alatti károkat nem téríti meg, ezért az önrészt meghaladó károknál az önrész összegét minden kárból levonja.
Life ág:
(életbiztosítás)
Lízing:
Pénzügyi lízingszerződés alapján a lízingbeadó a tulajdonában álló dolog vagy jog (a továbbiakban: lízingtárgy) határozott időre történő használatba adására, a lízingbevevő a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles, ha a szerződés szerint a lízingbevevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve - ha a használat időtartama ennél rövidebb - a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy ellenérték nélkül vagy a szerződéskötéskori piaci értéknél jelentősen alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét.
Lloyds:
sajátosan szervezett biztosítási piac, de gyakorlatilag nem biztosítótársaság. A szindikátusokba tömörülő name-k (nevek) a (bróker)-ek közvetítésével vállalják el a kockázatok meghatározott részét. A “nevek” csak az általuk vállalt kockázat erejéig felelnek.
M
MABISZ:
Magyar Biztosítók Szövetsége. 1990. november 14-én alakult, a biztosítótársaságok országos szakmai érdekképviseleti szervezete. Az érdekvédelmi tevékenységen túl egyes szakmai feladatok ellátását koordinálja (oktatás, informatika, kármegelőzés). A MABISZ kezeli a kötelező felelősségbiztosításhoz kapcsolódó Kártalanítási Számlát, valamint működteti a nemzeti Zöld Kártya Büro-t. A havonta megjelenő Biztosítás Szemle című szaklap kiadója.
Magyar Aktuárius Társaság (MAT):
az (aktuárius)-ok szervezete, amely 1991-ben a (® MABISZ)-on belül, tagozatként alakult meg, majd 1995-ben önálló egyesületté vált. Tagjai magánszemélyek, akik aktuáriusként vagy az aktuáriusi szakmához közel álló területeken tevékenykednek a biztosítóknál, a hatóságoknál, a pénztáraknál, illetőleg a tudomány berkeiben.
Magyar Biztosítási Tanács:
a MNB tanácsadó testülete. Feladata a biztosításügyre vonatkozó és stratégiai ügyekben való állásfoglalás, tanácsadás, a hazai biztosítási kultúra ápolása és az európai normákhoz történő harmonizáció segítése. Legalább három szekciója (közgazdasági, jogi, aktuáriusi) működik legfeljebb 30, a magyar biztosításügyben dolgozó, kiemelkedő szaktudású személyből állhat. Elnökét a pénzügyminiszter kéri fel, tagjait külön díjazás nem illeti meg.
Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság: (MÉBOT):
az életbiztosítási orvostan szakértőinek 1994-ben megalakult szakmai egyesülete. Feladata, hogy a tudományág hazai és külföldi eredményeit ismertesse és elősegítse az életbiztosítási orvostan és a hazai orvosi prognosztika fejlődését. Évente tart nemzetközi, tudományos kongresszusokat. Tagjain keresztül vesz részt a Nemzetközi Életbiztosítási Orvostani Társaság (ICLAM) munkájában.
Malus:
az alapdíjhoz képest meghatározott pótdíj, amelyet a biztosító akkor alkalmaz, ha ügyfele – a biztosítási időszakon belül – igénybe veszi a biztosítási szolgáltatást, pl. egy vagy több kárt okoz. A malus a következő időszak díjait növeli.
Manipuláció:
a biztosítási szóhasználatban szakkezelést jelent, amelynek során a beérkezett ajánlatban jelzett kockázatokat a biztosító elbírálja, megállapítja a díjat és kötvényt állít ki. – Teljes körűség: Nyomtatványok ellenőrzése, helyes kitöltés – Jogszerűség: Aláírások ellenőrzése, egyértelmű válaszok ellenőrzése – Díjszámítás ellenőrzése – Díjigazolás: Foglalódíj befizetésének ellenőrzése
Maradékjogok:
olyan, az életbiztosítási szerződésekben rögzített jogosultságok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetőleg a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszűnése esetén is fennmaradnak. (visszavásárlás) (díjmentesítés)
Maradványérték:
a totálkárossá vált vagyontárgyak roncsainak, gazdaságosan már nem javítható maradványainak értéke, amelyet a kárkori értékből le kell vonni.
MAT:
(Magyar Aktuárius Társaság)
MEHIB – Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.:
a magyar állam kizárólagos tulajdonában lévő, 1994-ben alapított biztosító részvénytársaság. Az exporthitelezés során felmerülő politikai és árfolyamkockázatok, valamint kereskedelmi kockázatok (külföldi fél nemfizetése, csődje) biztosításával foglalkozik.
Mentesülés:
a biztosító egyes – szerződésben meghatározott – esetekben a biztosítási esemény bekövetkezése ellenére mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól.
Minimális díj elve:
a (biztosítási törvény) által rögzített szabály, amely szerint a biztosítónak legalább olyan mértékű díjat kell kalkulálnia, amely előreláthatóan fedezetet nyújt valamennyi vállalt kötelezettség teljesítésére, és a biztosító költségeire. (Nyereséget, hasznot tehát nem kötelező kalkulálni!)
Módosítás:
A felek közös megegyezéssel – a jogszabályi keretek között – a közöttük fennálló szerződést módosíthatják. A tartalmában vagy jogcímében megváltoztatott szerződésnek a módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul maradnak hatályban. A biztosítási szerződésnek tipikusan csak a szerződést lényegében nem érintő részei módosíthatóak.
Módozat:
meghatározott kockázatokra kidolgozott biztosítási szerződések (termék).
Múlékony sérülés:
olyan (általában baleseti eredetű) testi sérülés, amely maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyul.
Munkáltatói felelősségbiztosítás:
a biztosítási szerződés alapján a biztosító – a munkáltató helyett – megtéríti azokat a károkat, amelyekért az üzemi baleset, illetőleg foglalkozási megbetegedés miatt felelősséggel tartozik.
N
Nagy számok törvénye:
matematikai valószínűség számítási törvényszerűség, amely a biztosítás gyakorlatában azt jelenti: minél nagyobb a veszélyközösség létszáma, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy egy meghatározott időszakon belül a vártnál több vagy kevesebb veszélyközösségi tagot ér károsodás.
Nagyéletbiztosítás:
egyénileg kötött – általában nagy biztosítási összegre szóló – életbiztosítás, amelynek megkötését a biztosító orvosi vizsgálathoz, de legalább egészségügyi nyilatkozat tételéhez köti. (kiséletbiztosítás)
Nem vagyoni kár:
a károkozónak (felelősségbiztosítónak) a bizonyított vagyoni károkon túl a károsult nem vagyoni kárait is meg kell térítenie, hiszen a kártérítés célja a teljes reparáció, azaz a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a károsodás be sem következett volna. Nem vagyoni károk adódhatnak pl. súlyos esztétikai sérülésekből, az életvitel elnehezüléséből, a hozzátartozók elvesztése miatti traumákból.
Nem-életbiztosítás:
az (életbiztosítás)-i ágba nem tartozó ágazatok; pl. balesetbiztosítás, járművek kárainak biztosításai, felelősségbiztosítás.
Néphalandósági tábla:
a népszámlálás adatai alapján összeállított (halandósági tábla). Emellett a biztosítók(select halandósági táblá)-t is készítenek.
No fault:
Magyarországon nem alkalmazott (felelősségbiztosítás-i) megoldás, amelynek alapján a károsult – személyi sérülés esetén – akkor is kártérítéshez jut, ha ő volt a felelős.
Nominális hozam:
névleges hozam, a befektetésen elért összes hozam.
Non-life ág:
a (nem-életbiztosítás)-i ág angol elnevezése.
O
Objektív felelősség:
vétkesség nélküli felelősségi forma. Lásd még: vétkesség, veszélyes üzem.
Objektív kockázat-elbírálás:
a kockázat-elbírálás olyan módszere, amikor a biztosító tárgyi ismérvek alapján (Pl.: tűzveszélyesség foka, vagyonvédelmi berendezések minősége, az épület szerkezete és anyaga stb.) ítéli meg kockázatának súlyosságát.
Opciók:
Olyan lehetőség, ami az egyik fél részéről sem jelent kötelezettséget.
OTC:
Tőzsdén kívüli piac (Over the Counter) Pl.: brókercégek egymás között üzletelnek.
Ö
Önbiztosítás:
pontatlan szakmai zsargonszó; azt a magatartást jelzi, amikor a személy pénzeszközök, vagy áruk tartalékolásával próbálja a (kockázat)-ból eredő károkat közömbösíteni.
Öngondoskodás:
olyan előrelátó, tervszerű emberi magatartás, amely a bizonyosan bekövetkező vagy a váratlan események vagyoni hatásait igyekszik kiküszöbölni. Egyik korszerű eszköze a biztosítás.
Önrészesedés:
a kár azon része, amelyet a szerződés alapján a biztosított magára vállal. Minél nagyobb a vállalt önrészesedés, annál alacsonyabb lesz a biztosítás díja. Fajtái: az abszolút önrészesedés és az integrál önrészesedés.
Öregedési tartalék:
a kockázati biztosításnál az ügyfél nem a valós kockázatának megfelelő díjat fizet, hanem egy átlagdíjat, amely a tartam elején magasabb, tartam közepétől pedig alacsonyabb a valós kockázatához tartozó díjnál. Így a biztosítás tartamának első felében a biztosító ún. öregedési tartalékot képez és a felhalmozódott díjtöbbletet, befekteti. A tartam második felében a biztosítás folyamatosan feléli ezt a díjtartalékot.
P
Panaszügyintézés:
a biztosító döntései ellen reklamációt lehet benyújtani az érintett biztosítóintézethez. Valamennyi társaság önálló panasz-ügyintézési apparátust működtet, az (ügyfél-tájékoztató)-ban megjelöli a panaszfórumokat.
Passzív viszontbiztosítás:
a biztosító által elvállalt kockázatok (viszontbiztosítás)-ba adása, szétporlasztása. Nostro viszontbiztosításnak is nevezik.
Pénzmosás:
a bűncselekményből (illegálisan) – főleg a feketegazdaságból – származó pénzösszegek banki és biztosítási csatornákon való átfuttatása és “legalizálása”.
Pool:
Különlegesen veszélyes kockázatokra alakult társulások (pl. nukleáris kockázatok) A pool tagjai a beadott díjakból fizetik ki a kár mértékét. A kockázat abban az esetben biztosítható, ha az alábbi feltételek együttesen fennállnak: -véletlen, -független (egyik esemény bekövetkezése nem függ a másiktól), -tömegesen előforduló, -homogén eseményekről van szó.
Portfólió:
a befektető által egy időben birtokolt befektetések összessége (kötvények, részvények, bankbetétek, egyéb eszközök).
Premier risque:
a francia kifejezés fordítása: első kockázatra szóló biztosítás, a magyar terminológiában határösszeg-biztosításként honosodott. A biztosító a szerződésben rögzített határösszeg erejéig téríti a károkat, és nem vizsgálja az esetleges (alulbiztosítás)-t. Ha a biztosított a lakásban tartott 500 ezer forint értékű ékszereit – határösszeg biztosítással – 100 ezer forintra biztosítja és minden ékszert ellopnak, a biztosító csak 100 ezer forintot fizet.
Pro rata:
(alulbiztosítás) esetén a biztosító a kárt csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási összeghez.
R
Reaktiválás:
a díjnemfizetés vagy átdolgozás miatt megszűnt biztosítási szerződések – eredeti tartalommal történő – újbóli hatálybaléptetése. Feltétele általában az elmulasztott díjak maradéktalan befizetése. Csak akkor van rá lehetőség, ha a szerződésben kifejezetten kikötötték!
Reálhozam:
A nominális hozam csökkentve az infláció mértékével.
Regressz:
visszakövetelési jog. Ha a biztosító a más által a biztosítottnak okozott kárt a direkt biztosítás alapján megtérítette, ezt az összeget a károkozótól visszakövetelheti. Ha a károkozó ellen pert indít, az ügyfél többletigényét is köteles érvényesíteni, sőt a biztosítottat elsőbbség illeti meg, ha a befolyt összeg nem elegendő mindkettejük igényének kielégítésére. Visszakövetelési joggal élhet a biztosító a felelősségbiztosítás esetén is, ha biztosítottja szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta a kárt. (A károsultat azonban mindig kártalanítani kell!)
Reklamáció:
adminisztrációs, értékesítési hiba vagy mulasztás elleni felszólamlás.
Rendelkezési joggyakorlás:
a személyi jövedelemadó kedvezményre jogosító élet- és nyugdíjbiztosításokkal összefüggő fogalom. Rendelkezési joggyakorlásnak minősül jellemzően a szerződés megszüntetése, visszavásárlása, részvisszavásárlása, a kötvénykölcsön felvétele (kivéve az első egy évnél rövidebb lejáratú kötvénykölcsön felvételét), illetve a szerződőváltás, amennyiben a szerződést nem záradékolták (nem adták meg a korábbi szerződő által érvényesített kedvezmény összegét). Ha a rendelkezési joggyakorlása a szerződéskötéstől számított 10 éven belül történik, akkor az utolsó 3 évben befizetett díjak után érvényesített adókedvezményt 20%-kal növelten vissza kell fizetni az adóhatóság részére.
Rendszámegyezmény:
az európai országok zöménél még a (Zöld Kártya) bemutatására sincs szükség, mert az államok a magyar forgalmi rendszámot, és a „H” országjelet, a felelősségbiztosítás igazolásául elfogadják. Fontos tehát a “H” országjel is, azt nem pótolja a rendszámtáblán lévő H betű!
Reponálás:
időleges elutasítás, az ajánlat elbírálásának függőben tartása életbiztosítások esetében, ha az ügyfél betegállományban van, súlyosabb betegségen vagy műtéten esett át és nem kizárt, hogy maradandó egészségkárosodás következik be. A reponálásról az ügyfelet írásban értesíteni kell.
Respiro:
a biztosítási díj esedékességétől számított – és a szerződésben rögzített – időszak, amely alatt a biztosító a díj megfizetése nélkül is kockázatban áll. A díjfizetés elmulasztása esetén a szerződés megszűnését eredményezi. Tartama: általában 30 nap, de a felek ennél hosszabb respiro-ban is megállapodhatnak. Rövidebben azonban nem! (kogencia)
Részleges kár:
a biztosított vagyontárgy olyan mértékű károsodása, amely javítással, esetleg a sérült részek pótlásával még helyreállítható, és ez mind műszakilag, mind gazdasági szempontból indokolt. Ellentéte a totálkár.
Risk management:
(kockázatkezelés)
S
Select halandósági tábla:
a biztosítók által a biztosítottakról készített (halandósági tábla). Értékei a szerződéskötést követő első 3-5 évben kedvezőbbek a (néphalandósági tábla) adatainál. Ennek oka: a biztosítók (kockázat-elbírálás)-a.
Storno:
a szerződés bármely okból történő semmissé tétele, a biztosító nyilvántartásából való kivétele, törlése.
Szabad bizonyítás:
feltétlen érvényesülést kívánó eljárási alapelv. Azt jelenti, hogy a tények bizonyítására kötöttség nélkül minden bizonyíték felhasználható, (tanúnyilatkozat, dokumentum, okmány, fénykép, szemle, szakértő. stb.), ami a bizonyítandó tények valódiságát szolgálja.
Szakkezelés:
a manipulációs tevékenység napjainkban terjedő megnevezése.
Szakmai felelősségbiztosítás:
olyan felelősségbiztosítási szerződés, amely alapján a biztosító azokat a károkat téríti meg, amelyek a szerződésben nevesített szakma vagy hivatás (pl. orvos, gyógyszerész, könyvvizsgáló, bróker) folytatóját terhelik olyan károkozás kapcsán, ahol a felelősségük megállapítható.
Számszaki ellenőrzés:
annak vizsgálata, hogy az ajánlatban kikalkulált díj és állománydíj, helyes-e.
Szándékosság:
Tudatos károkozás.
Szavatolótőke:
a biztosító saját tőkéje, amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek, ha azokra a beszedett díjak és a tartalékok nem nyújtanak fedezetet. A szavatolótőke meglétét az MNB folyamatosan ellenőrzi.
Szerződés létrejötte:
az ajánlat biztosító általi elfogadása, vagy más olyan magatartás, illetve körülmény, melyhez a törvény a szerződés létrejöttét köti. Erről a biztosító kötvényt állíthat ki.
Szerződés megszűnése:
jogi tény, amely azt eredményezi, hogy a szerződés, és az abban foglalt kétoldalú kötelmek megszűnnek. A biztosítási szerződés megszűnhet: időszakos biztosításoknál a tartam lejártával; a díjfizetés elmulasztásával; érdekmúlással; vagy felmondással.
Szerződésmódosítás:
a szerződő felek egybehangzó nyilatkozatán alapuló változás, amelynek során csak a szerződés egyes részei (pl. díj) módosulnak, a többi pedig változatlan tartalommal hatályban marad. (átdolgozás)
Szerződő:
a biztosítási szerződés kulcsszereplője. Ő kezdeményezi a szerződéskötést az ajánlat megtételével, ő jogosult a jognyilatkozatok tételére, és a biztosító is hozzá intézi azokat. Ő köteles a díj fizetésére is. Személye gyakran egybeesik a biztosítottal.
Szubjektív kockázat-elbírálás:
a (kockázat-elbírálás) olyan módszere, amikor a biztosító anyagi szempontok alapján (például: az ajánlattevő vagyoni és személyi viszonyai) mérlegeli kockázatának súlyosságát.
Szuperintervenció:
Sikertelen intervenció utáni újabb kísérlet a díjbeszedésre.
T
Társadalombiztosítás:
kötelező biztosítási forma. Az államháztartás része; nyugdíj és egészségügyi szolgáltatásokat nyújt. A magánbiztosítástól elkülönült intézményrendszere van, forrásait zömében a munkaáltatók és a munkavállalók járulékfizetési kötelezettségeiből fedezik. Alapelve a szolidaritás, tényleges biztosítási jellemzőkkel nem rendelkezik; gyakorlatilag egy központi elosztórendszer.
Társbiztosított:
minden biztosító másképp kezeli!
Tartalmi ellenőrzés:
annak vizsgálata, hogy a módozati szabályzatok előírásainak megfelel-e az ajánlat erre vonatkozó adata.
Tartamengedmény:
a több évre megkötött biztosítások szerződőinek adott díjengedmény. Idő előtti megszűnés esetén a biztosító az engedményeket jogosult visszakövetelni.
Technikai kamat:
számításszerű kamatláb, amelyet a biztosító az életbiztosítási díjkalkulációnál és tartalékszámításnál alkalmaz. Minimális mértékét jogszabály állapítja meg. (kamatrés)
Telítettség:
biztosításstatisztikai alapszám, amely azt mutatja, hogy az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közül hány százalék rendelkezik – az adott kockázatra vonatkozó – biztosítási fedezettel.
Termékfelelősség-biztosítás:
olyan (felelősségbiztositás), amely a termék előállítóját, forgalmazóját, illetőleg a szolgáltatás nyújtóját mentesíti a hibás áru vagy szolgáltatás által másnak okozott károk megtérítése alól.
Területi hatály:
földrajzilag, helyrajzilag vagy természetben meghatározott fogalom; a biztosítási szerződésben azt jelenti, hogy a biztosító csak a meghatározott területen bekövetkezett (biztosítási esemény)-ekre visel kockázatot. Például az autóbiztosításoknál a jellemzőbb területi hatály: Európa, valamint Törökország kontinensen kívüli része.
Totálkár:
a biztosított vagyontárgy teljes megsemmisülése, eltűnése, vagy olyan mértékű károsodása, hogy a helyreállítás, vagy a javítás már nem gazdaságos. (maradványérték)
Többlethozam visszatérítés:
a biztosító a díjtartalék befektetéséből hozamot ér el. A teljes hozamból a technikai kamatot levonva kapjuk a többlethozamot. A többlethozam 80%-a az ügyfélé, maradék a biztosítóé. A többlethozamból keletkező összegből ugyanolyan módozatú, egyszeri díjas biztosítást vásárol a biztosító az ügyfélnek, figyelembe véve annak korát, nemét és a hátralévő futamidőt.
Tőkésítés:
a felelősségbiztosítás alapján folyósított járadék egyösszegű megváltása a jogosulttal kötött egyezség alapján. Az így számított tőke mértéke függ a havi járadék összegétől, valamint a jogosult életkorától.
Törlés:
a biztosítási szerződések bármely okból való megszűnése, illetőleg ezen szerződéseknek a biztosító könyveiből történő kivezetése. (storno)
Törlésértesítő:
a törlés tényének írásban való közlése a szerződővel. A törlésértesítő kiküldését a jogszabály nem teszi kötelezővé a biztosító számára.
Törléshányad:
a szerződések évi díjából kiegyenlítetlenül maradt részek hányadosa.
Tőzsde:
helyettesíthető tömegáruk és értékpapírok szervezett piaca, ahol a kereskedelem szervezett keretek között, meghatározott szokások szerint történik. A tőzsdén csak tőzsdetag vehet részt; üzletet kötni csak a tőzsdetag cégek által hivatalosan felhatalmazott közvetítőin (tőzsdei bróker) keresztül lehet. Árutőzsdék és értékpapír-tőzsdék működnek.
Tőzsdeindex:
a tőzsde összpiaci árfolyammozgását tükröző indexszám; a tőzsde általános hangulatát, tendenciáját jelzi. Az indexkosárban szereplő vállalatok piaci értékének változását tükrözi.
Túlbiztosítás:
ha a biztosítási összeg nagyobb, mint a vagyontárgy tényleges értéke, a kárbiztosítási szerződésnek az a része, amely a tényleges érték fölötti összegre vonatkozik – semmis, a díjat le kell szállítani. Totálkár esetén a biztosító térítési kötelezettségének felső határa a tényleges érték lesz a (káronszerzés tilalma) miatt. Kivétel: (újérték-biztosítás).
U
Újérték-biztosítás:
a (túlbiztosítás) a kárbiztosítási szerződésben tilos; a károsult nem kaphat több térítést, mint a vagyontárgy kárkori értéke. Ez alól kivétel: amikor a biztosítás valamely vagyon várható értékére szól (pl. a növények hozama) vagy a biztosító az új állapotba való beszerzés költségeit vállalja. Ilyenkor nincs (avultatás). A lakás- és épületbiztosítások újértékre szólnak.
Unit linked biztosítás:
Befektetési egységekhez kapcsolt biztosítás. A befizetett díjakat a biztosító az ügyfél által meghatározott befektetésekbe (eszközalapokba) helyezi.
Utalványozás:
A pénzügyi folyamatot is magában foglaló eljárás (pl. kárrendezés) befejező aktusa, amely során a felelős vezető aláírásával elismeri, hogy a kárügy rendezése megtörtént, a jogalapot tisztázták, a kártérítési összeget helyesen állapították meg, és ezekre tekintettel rendelkezik a kártérítési összeg kifizetésről.(díjvisszautalás, kölcsönkifizetés, szállítói számlák, stb.) Nem kárrendezés specifikus.
Ü
Ügyfél-tájékoztató:
a biztosító egyértelmű, részletes és közérthető, Bit. által előírt és deffiniált tartalmú írásos információja, amely a biztosító főbb adatait és a megkötendő szerződés jellemzőit tartalmazza.
Ügyfélvédelmi alap:
a biztosítók által létrehozott alap, amelynek az a funkciója, hogy az egyes biztosítók esetleges felszámolásakor az ügyfelek követeléseinek kielégítését segítse.
Ügynök:
a biztosító megbízottjaként tevékenykedő (biztosításközvetítő). A biztosítóval létesített munkaviszony vagy megbízási szerződés alapján dolgozik. Megbízotti minőségben való károkozásáért a biztosító felelős. Típusai: ügynök (vezérügynök), többes ügynök.
Üzemi baleset:
a biztosítottat a foglakozása körében végzett munka közben, vagy azzal összefüggésben ért baleset. Az üzemi balesetért a legtöbb esetben a munkáltató felelőssége állapítható meg.
V
Vagyonbiztosítás:
a régi Ptk-ban (1959. évi IV. törvény) meghatározott olyan biztosítási forma, amely a biztosított vagyonában bekövetkezett kárt téríti meg a szerződésben rögzített módon. Vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt.
Vállalkozói díj:
a (biztosítási díj) azon része, amely a biztosító költségeinek fedezetéül, valamint az üzleti nyereség forrásául szolgál. A (kockázati díj) és a vállalkozói díj összege teszi ki a bruttó díjat.
Valorizáció:
a pénz értékállandóságának változása miatt inflálódott élet- és nyugdíjbiztosítási összegek – jogszabályon alapuló – utólagos felértékelése.
Változás bejelentési kötelezettség:
a szerződés tartalmazza azokat a lényeges körülményeket, amelyek megváltozását a biztosítónál a szerződőnek írásban kell bejelenteni. Ennek elmulasztása, a biztosító mentesülését eredményezheti.
Várakozási idő:
az életbiztosítási, betegségbiztosítási szerződéseknél alkalmazott feltétel, amelynek alapján az egyes kockázatokat (halál, betegség) a biztosító csak egy későbbi időponttól vállalja (pl. nem baleseti eredetű halálesetre hat hónap várakozási idő után nyújt szolgáltatást).
Várományfedezet:
finanszírozási rendszer, amely a szolgáltatásokat nem a folyó bevételből fizeti (mint a jelenlegi tb-szisztéma), hanem a fedezetet úgy alakítja, hogy az minden időpontban forrásául szolgáljon a lehetséges szolgáltatásoknak.
Vegyes életbiztosítás:
ötvözi a kockázati életbiztosítás és az elérési életbiztosítás elemeit. A biztosító a tartam alatt bekövetkezett halál esetén és/vagy az elérés esetén is teljesít.
Véletlenszerűség csorbulása:
Antiszelekció: A biztosított szándékosan eltitkolja valós kockázatának mértékét, ezáltal károsítja a veszélyközösséget. Autoszelekció: A biztosított jobban fél egy adott kár bekövetkezésétől, pedig a kockázata nem indokolná. (Nem feltétlenül káros a biztosítónak.) Morális kockázat: (Gépjárművére lopás ellen casco-t köt, és ezek után nem zárja be sohasem a gépkocsi ajtaját.)
Veszély:
nyerési eséllyel nem kecsegtető kockázat.
Veszélyes üzem:
olyan tevékenység folytatása, amely gépek működtetése, energia, vegyi anyagok vagy sajátos technológiák stb. alkalmazása miatt, az esetleges károkozás szempontjából fokozott veszéllyel jár. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója az okozott kárért vétkességre való tekintet nélkül felel.
Veszélyközösség:
az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek csoportja.
Veszélyközösségek:
-Homogén (pl. ugyanolyan autó ellopása ellen, ugyanolyan egészségi állapotú emberek) -Kellően nagy létszámú -Szervezett
Veszélynem:
természeti, társadalmi vagy gazdasági esemény, amely kárt, illetőleg veszteséget okozhat. Veszélynemek például: tűz, vihar, jégverés, halál, baleset, betegség, betörés, stb.
Vétkesség:
felelősségi kategória, akkor áll fenn, ha a kár okozója nem úgy járt el, ahogy az adott esetben általában elvárható.
Vezérügynök:
a biztosító azon ügynöke, akinek a biztosító teljes körű felhatalmazást adott mindannak a jogkörnek az ellátására, amely a biztosító üzletviteléhez szükséges.
Visszavásárlás:
az életbiztosítási szerződések – lejárat előtti – megszüntetésének egyik módszere. Ilyenkor a biztosító – a szerződésben rögzített mértékben – a díjtartalékot visszafizeti. Különösen a szerződés első éveiben előnytelen ezzel a módszerrel élni.(ügyfél által kezdeményezett és kényszer visszavásárlás)
Visszkereset:
a kifizetett biztosítási szolgáltatás visszakövetelése a károkozótól (regressz).
Viszontbiztosítás:
a biztosító által vállalt kockázatok biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a befolyt díj egy részének átengedése fejében a károkból is részesedni fog. Különösen a nagy összegű, vagy tömeges (katasztrófakárok) kezelésére alkalmas módszer.
Z
Záradék:
a típusszerződéseket kiegészítő, kétoldalú megállapodás – a biztosítási szerződés szerves része.
Zillmerezés:
A biztosító költségei nem egyenletesen jelentkeznek, hanem szerződéskötéskor magasabbak a költségek (adminisztráció, kockázatelbírálás, jutalék) A biztosító a kezdeti költségeinek érvényesítését a díjtartalékból végzi körülbelül az első félévtől 2,5 éves tartamig, majd folyamatosan visszapótolja a vállalkozói díjrészből. A tartam végére az ügyfél nem károsul, a díjtartalék visszaáll a zillmerezetlen szintre.
Zöldkártya:
nemzetközi gépjármű-biztosítási bizonylat(kártya), amely azt igazolja, hogy az üzembentartó a hazájában olyan felelősségbiztosítással rendelkezik, amely érvényes a külföldön (Európában) okozott károkra is. A Zöldkártyát a felelősségbiztosító – kérésre – állítja ki, és annak bemutatását a fogadó ország a határon megkövetelheti. (rendszámegyezmény) Vigyázat! Nem azonos a környezetvédelmi felülvizsgálatot igazoló ún. Zöldkártyával!


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.12
PoweredBy: SK Trend Kft